Cikkek

• "Ez nem más, mint zenei misszió, amelyre óriási szükség van!"
  ( ZENEKAR XIII. évfolyam 3. szám)
• Bonbon Matiné a hatos stúdióban
• Victor Máté ismét a Magyar Zenei Tanács élén
  (ZENEKAR XIII. évfolyam 4. szám - részlet)

 

"Ez nem más, mint egy zenei misszió, amelyre óriási szükség van!"

A tíz évvel ezelőtti, legelső Bonbon Matinén még csak harminc-negyven gyerek ült a nézőtéren, ma azonban több ezren váltanak bérletet Lukácsházi Győző zenei sorozataira. A Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetője nagyon figyel arra, hogy műsorai minél változatosabbak legyenek, hogy mindig a legjobb művészek lépjenek pódiumra. Úgy véli, a legkisebbekkel lehet igazán megszerettetni a muzsikát. Az IBS mellett ősztől 12 új helyszínnel gazdagodik a Bonbon Matinék sorozata, de Lukácsházi Győző annak örülne a legjobban, ha a műsorral a rádió mellett a tévében is találkozhatnának az érdeklődők.

Bonbon Matiné  (Bartók Rádió)
Szerkesztő-műsorvezető: Lukácsházi Győző

Az utóbbi idők egyik legnagyobb „dobása”! A legjobb Leonard Bernstein-i hagyományokat idéző gyerekmatiné friss hangvételével, lendületes programjával, kellemes stílusával, csilingelő, okos gyerekhangjaival igazi szenzáció. Nagy szükség volt már efféle műsorra, ami szórakoztatva tanít, és hallgatható minden életkorban. Lukácsházi Győző kitűnően építette fel az adást, lépésről lépésre mutatta be /ezúttal/ a rézfúvósok családját. A gyerekekhez hibátlan pedagógiai érzékkel hozta közel a hangszereket, észrevétlenül, játékos formában csomagolta melléjük a kultúrtörténeti ismereteket is. A gondosan megválasztott zenei illusztrációk jó ritmusban szólaltak meg, ideális időtartamban, a kicsik ismereteihez igazodva. Kedves ötlet volt pl. ismert rajzfilmek zenéire utalni. Ez a műsor minden rádiós és ismeretterjesztő sablonon felülemelkedett, és olyan életszerű, szeretnivaló megoldásokat választott, mint pl. hogy egy kisgyerekkel – „aki már tud 7-ig számolni” –  hét lépést leszámoltatott, érzékeltetendő, hogy ilyen hosszú lenne a vadászkürt, ha kicsavargatnánk a hangszert („ami össze van tekerve, ahogy nagymama a rétest föltekeri”). Gyakorló tanárok is megirigyelhetnék azt a bravúrt, amivel a műsorvezető képes volt az apróságok figyelmét lekötni és irányítani. Gyerekeknek, gyerekekkel, élő adásban zenéről szólni – jól: kemény munka. Szakmai és zenei biztonságot követel. Olyan rutint, amiből a hallgató már csak az élvezetet kapja, az oldott, vidám, szórakoztató előadást.  
A műsor időpontját is sikerült optimálisan megválasztani. A vasárnap délelőtt alkalmas a szülőkkel közös, ráérős programokra a 6-os stúdióban éppúgy, mint a készülék mellett.  És jó választás volt a Kodály-emlékévet tekintve is ilyen méltó zenepedagógiai programot elindítani.  
Ami pedig a közszolgálati Rádiót illeti: a Bonbon Matiné hiteles bizonyíték arra, hogy saját talentumból, belső erőforrásokból is milyen igényes, életteli produkciókkal képes megújulni. Az ilyen jellegű programok a megcsappant ifjúsági hallgatóréteg visszanyerését, új hallgatók kinevelését ígérik.  

(Magyar Rádió, 2007. febr.19.)

Victor Máté ismét a Magyar Zenei Tanács élén (részlet)

-De emellett az sem szerencsés, hogy az énekórák száma is egyre csökken, sőt lehet, hogy előbb-utóbb teljesen kikopik a tanrendből...

- Nem biztos, hogy ezeket a foglalkozásokat éppen énekóráknak kellene nevezni, lehet, hogy művészetekkel való foglalkozásnak vagy érzelmi nevelésnek. S nem az óraszám növelésén, csökkentésén múlik feltétlenül minden. Ne hegyezzük ezt ki kizárólag a zenére. S ne vegyük túlságosan komolyan. Néha ugyanis még én magam is feszengek, amikor egy zsöllyében, mereven ülve kell egy olyan jó ritmusos muzsikát hallgatnom, mint egy Bach-szvitet, amelyre a legszívesebben mozognék, vagy akár táncra perdülnék. A zeneoktatásban meg kell találni a megfelelő hangemet. Ezt egyébként Lukácsházi Győző kollégám Bonbon Matinéi bizonyítják, ahol a kicsik óriási élvezettel merülnek el a muzsika világában. A gyerek már csecsemő korában maga is gügyög, dallamokat talál ki, ritmikusan ismétel szövegeket. Alkotónak születik. Hagyni kell őt játszani, s játékosan kell a muzsikát is megszerettetni vele. Ne várjuk tőle, hogy úgy üljön végig koncerteket, mint a fegyelmezett felnőttek, akik egyébként sokszor ugyanúgy feszengenek, mint én. Inkább próbálja ki, hogy milyen megnyomni a klarinét billentyűjét. Adjunk neki felejthetetlen élményeket! [...]

( R.ZS., Zenekar XIII. évfolyam 4. szám)